|
Kérjük, szavazatoddal
támogasd Te is a helyi jelölteket!
|
|
2024-ben van egy esemény, amely minden civil szervezet számára meghatározó lehet: idén választjuk meg a Nemzeti Együttműködési Alap testületeinek civil delegáltjait a következő 4 évre!
Három vármegyével együttműködve összeállítottunk egy listát olyan jelöltekkel, akikről biztosan állíthatjuk: felkészültségükkel, elhivatottságukkal, tudásukkal hatékonyan tudnák szolgálni vármegyénk és ezzel az adott szakterületen dolgozó civil szervezetek érdekeit.
Most lehetőségünk van arra, hogy mi, Baranya vármegyei civil szervezetek is hatással lehessünk a testületek tagjainak összetételére és arra, hogy helyi jelölteket juttassunk be.
Ha Neked is fontos, hogy a testületekben kik hoznak döntést rólunk, kérjük, élj szavazati jogoddal, és vegyél részt a választáson március 4-8. között az általad előzetesen kiválasztott helyszínen!
Aki a levélszavazást választotta, postai úton fogja megkapni szavazólapját legkorábban február 27-én. A szavazólapot legkésőbb március 6-ig postára kell adni!
Szavazni csak a korábban, érvényesen bejelentkezett elektorok tudnak. Az elektor az a személy, aki a szervezet nevében leadhatja voksát a jelöltekre.
A részvételed nem csak számodra, hanem minden Baranya vármegyei civil szervezet számára meghatározó lehet, ezért Rád is kiemelten számítunk!
A jelöltek bemutatkozását és a további részleteket a lenti linkekre kattintva tekintheted meg.
|
|
|
|
|